Szerző: Gyakorlati oktatás - vezető

Szakmai látogatás a Micro-Top Kft-nél

2023.04.27.-én kiváló szakmai programra kapott meghívást az Infokommunikációt tanuló, már a technikus vizsgájára készülő 5/13A osztály. A látogatásra Gudmon Zsolt osztályfőnök és Harangozó Attila szakmai igazgatóhelyettes kísérte a csapatot.

A Micro-Top Kft-vel a tanév elején indítottuk egyre szorosabb szakmai együttműködésünket, amely kétirányú tudásmegosztásból, különféle szakmai programokból, motivációs tréningekből és gyakorlati foglalkozásokból áll össze. Együttműködésünk célja megkönnyíteni a frissen végzett technikusaink szakmai karrierjének elindítását, elősegíteni a minél zökkenőmentesebb átmenetet a munka világába, valamint minimalizálni a pályaelhagyók számát.

Látogatásunk során forgószínpad jelleggel mély betekintést kaphattunk a cég munkafolyamataiba az akvizíciós tevékenységtől elindulva a tervezésen és logisztikai feladatokon át egészen a heyszíni kivitelezéssel kapcsolatos kihívásokig.

A program során vidám szakmai feladatokat is kaptunk, melyekért természetesen jutalom is járt.

Az együttműködés fenntartása és elmélyítése is napirendre került a 2023/24 tanév infokom osztályával és általánosságban a Pataky szakmai oktatásának támogatásal kapcsolatosan.

Több tanuló is kifejezte érdeklődését a látottak alapján. Várható, hogy újabb helyre kerülnek frissen végzett patakysok!

Köszönjük a tartalmas programot és a jó hangulatot külön!

Flex Xcellence High School

 

Passzív Ellenállás csapatunk tagjai, név szerint Mészáros János Bence, Faragó András Botond és Pesti Kázmér a 14A osztályból 2. helyezést ért el a Flex Hungary Xcellence High School versenyén 2019. április 10-én.

 

A megmérettetés egy online kvíz fordulóval kezdődött, amelyben a legtöbb csapatot a BMSZC Pataky SzG indította. Különféle elektronikai/műszaki kérdésekre kellett válaszolni, melyek alapján a döntőbe végül 15 csapat kerülhetett.

 

Itt sem maradtunk képviselet nélkül: a Passzív Ellenállás a kiemelkedő ezüstéremmel és értékes tárgyjutalmakkal távozhatott a Flex Hangár utcai üzemében rendezett izgalmas, gyakorlatias feladatokat tartogató versenyéről.

 

Iskolánk ráadásul elnyerte a legaktívabb intézmény címét is, ezért értékes vásárlási utalvány formájában díjazták aktivitásunkat.

 

A rendezvényt közös csoportkép és torta zárta, mindenki kellemes emlékkel hagyta el a helyszínt.

 

Tanulóinknak gratulálunk az eredményhez, a Flex Hungary-nek pedig köszönjük a meghívást!

 

Konstrukciós verseny – 2019

Bár nem minden verseny vág teljes mértékben iskolánk szakmai profiljába, ha valami újat kell létrehozni, mi igyekszünk jelen lenni. A Patakyban mindig is nagy fontosságú volt, hogy az építeni és valami újat létrehozni vágyó diákjaink megkapják a szakmai és eszközbeli támogatást céljaik eléréséhez.
A Divelex Bt. és mások által sokadik éve megrendezett Elektronikai Konstrukciós Verseny egy olyan lehetőség, amely ugyan nem kifejezetten az informatika és a távközlési ágazat témáit fedi le, mégis bátorítjuk diákjainkat kreatív ötleteik bemutatására.
Idén Kangyerka tanár úr mentorálásával Takács Marcell 10.D és Feke Krisztián 10.C osztályos tanulók mutatták be Pataky Smart Home névre keresztelt okosház modelljüket. Az elkészült mű végül elnyerte a zsűri tetszését, az ipari delegáltak pedig külön is kifejezték nagyrabecsülésüket a projekttel kapcsolatban: a Pataky csapata különdíjat és meghívást kapott az áprilisi ElectroSub kiállításra.
A projektet sok-sok háttérmunkával támogatta Gergely János és Bagdi Máté is, ők szintén a 10.C osztályba járnak. Gratulálunk a kitartó munkához és az elért eredményhez is!

OSZTV 2019

A 2017. és 2018. évi győzelem után a 2019.03.12.-14. között megrendezett OSZTV – Szakma Sztár fesztiválon is remek eredményt ért el patakys infokom csapatunk.

A hagyományosan gyakorlatközpontú döntőről ezüst- és bronzéremmel tért vissza a 14A osztály két tanulója: Geissler András és Gregócky Ákos. A fiúk több hetes komoly felkészülésen és persze több lépcsős selejtezőn túljutva érték el a fenti szép eredményt.

A felkészítést Gudmon Zsolt vezette, az optikai szereléshez szükséges speciális laborgyakorlatokat pedig Pataki Balázs tanár úr állította össze.

Eredményeikkel öregbítették iskolánk hírnevét, illetve különböző mentességeket is szereztek a közelgő OKJ vizsgához.

Gratulálunk a kitartó munkával elért sikerekhez, egyben hasonlóan csillogó folytatást kívánunk Andrásnak és Ákosnak szakmai karrierükhöz!

Idén is OSzTV győzelem!

 

Mi sem gondoltuk, de úgy látszik, hogy tavaly egy szép hagyományt sikerült teremteni Háy Imre Péter Infokom OSzTV győzelmével!

 

Idén a döntőben szintén két versenyzőnk volt érdekelt, Tóth Bence Bendegúz és Sajermann Géza Ervin. Mindketten hosszú célirányos felkészülés után vágtak neki a szép szakmai feladatoknak. Az iparági trendeknek megfelelően idén is tartalmas szakmai kihívás várta őket: optikai hálózat kiépítése és dokumentálása volt a feladvány, a végponti berendezéseket mobil rackszekrénybe kellett beépíteni. A munka részét képezte szálhegesztés, rendező/kötő tálca szakszerű kivitelezése és a kiépített demo hálózat mérése, minősítése. Az idén népesebb döntőben nagyon szép eredménnyel szerepelt a Patakys csapat: Bence ötödik helyen végzett, míg Géza elhozta a végső győzelmet a hozzá tartozó értékes jutalommal együtt!

 

Nemcsak az Infokom szakmában (54 481 03) szerepeltek jól versenyzőink, Koós Csaba is döntős volt az Infó rendszerüzemeltetők (54 481 04/06) között. Itt sok nehézség hátráltatta a döntősöket, és jóval népesebb volt az országos mezőny is a szakma népszerűsége miatt. Ennek ellenére versenyzőnk kiváló helytállással elhozta az országos 6. helyet.

 

Párhuzamosan zajlott a WorldSkills IT Network Systems Administration kategória hazai döntője is, ahol Dér Ádám képviselte iskolánkat. Hajszállal, de a dobogóról sajnos lemaradt, 4. helyezést ért el.

 

Minden kedves versenyzőnknek gratulálunk és az iskola nevében is köszönjük a helytállást! A felkészítő tanáraiknak, Gudmon Zsoltnak és Pesti Zoltánnak szintén megköszönve a munkát az elkövetkezendő tanévekben hasonlóan motivált ifjú szakemebereket és hozzájuk illő sikereket kívánunk!

 

ST32 Nucleo panelok

Február első hetében több szereplő jelenlétében izgalmas tárgyalásra voltunk hivatalosak az ARM Hungary budapesti főhadiszállására. Téma volt a fiatalok érdeklődésének felkeltése a programozás irányába továbbá élményszerű oktatási módszerek és eszközök bevetése a téma megszerettetése érdekében.A tárgyalást követően körbejártuk a fejlesztői munkahelyeket, rövid betekintést kaphattunk a mérnökök munkakörülményeibe és az alkalmazott munkamódszerekbe.

A látogatás végén meglepetés is várta a Patakys delegációt, az ARM Hungary jóvoltából iskolánk ST32 Nucleo fejlesztői panelokkal gazdagodott. Az eszközökkel hamarosan az oktatásban is találkozhattok, első közelítésben az Arduino Uno-hoz hasonló egyszerűbb feladatok formájában. Ennél azonban jóval többre hivatott fejlesztőeszközről beszélünk, a lelkét alkotó mikrokontroller további érdekes ipari irányú alkalmazásokat is lehjetővé tesz (pl.: I2C, soros kommunikácó, CAN busz...)

Mélyebben érdeklődők a gyártó weboldalán tudnak tájékozódni, illetve tanórai projekteken fogtok találkozni a panelokkal.

Köszönjük az ARM Hungary segítségét!

Siker a Működj! pályázaton

Az idei idényben már jól bejáratott rendszerben vehettünk részt a Magyar Elektrotechnikai Egyesület Működj pályázatán. A pályázat célja megtalálni és felkarolni a kreatív műszaki érdeklődésű középiskolás diákokat, illetve mentortanáraikat. A mostanra jól bevált rendszerben klasszikus projektirányítás mellett kellett határidőre megvalósítani egy eredeti, saját műszaki ötletet. A fejlesztett eszközt előzetesen videóanyagban kellett bemutatni a pályázó diáknak. A projekt leírása és a videóanyag egy központi webfelületre kerül fel, ahol a támogató magáncégek ismerkedhetnek a jövő fiatal szakembereivel. Természetesen a vállalatok a rátermett munkaerő utánpótlást keresik a gyerekek között, a Működj! pályázat tehát hiánypótló fórumként köti össze az érdekelt feleket.

A 2017-es idényben is sok izgalmas ötlet versenyzett, idén először a Pataky három pályázattal is képviseltette magát:

  • Beágyazott számítógépes többcsatornás mérőrendszer - Mikola Máté
  • Pataky lakásokosító - Dér Ádám
  • Micro-PC - Pesti Kázmér

Mindhárom projekt mögött több hónapos munka van és persze az utolsó pillanatban lettek készek a bemutatásra. A sok vesződség azonban megtérülni látszik, a helyszínen nagy sikert arattak a művek. Az Óbudai Egyetem Bécsi úti kampuszán lezajlott rendezvényt több illusztris vendég is megtisztelte, közülük helyhiány miatt itt most csak Pölöskei Gábornét, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkárát emelném ki, aki több percig hallgatta Máté személyes beszámolóját standunknál.

Saját tanműhelyi megítélésünk szerint a legmesszebbre Máté és Kangyerka tanárúr jutott műszaki tartalom szempontjából a projektben, szerencsére a zsűri is így látta: mindkettejüket jutalmazták munkájukért.

Az iskolavezetés és a Pataky tanműhelyének közösségének nevében is gratulálok az elért eredményért, remélhetőleg a fejlesztett eszköz további funkciókkal és az eddiginél is üzembiztosabb működéssel teremt hamarosan konkurenciát a piacon jelenleg kapható hasonló műszereknek!

Fotók a gáláról:

Az idei Működj! pályázaton szereplő Patakys projektek:

ARHEO 2017


 

A tavaszi Arduino napon felbuzdulva idén ősszel első alkalommal került megrendezésre az ARHEO konferencia a BMSZC Bláthy Szakgimnáziumában. A hétvégi időpont ellenére sok érdeklődőt vonzott az előadásokból és izgalmas workshopokból álló program.
Sok érdekes,szakmailag érdeklődő fiatallal és kevésbé fiatallal találkoztunk és ápolhattuk az ipari szereplőkkel is a már létező kapcsolatainkat.
Az eseményen előadott Mikola Máté 10. osztályos tanulónk és természetsen Kangyerka tanárúr is beszámolt az M16-osban tavasz óta tapasztalható változásokról és jövőbeli terveinkről.
A csapatot erősítette még Pálfalvi Alexa 9.D osztályos tanulónk is.

A későbbiekben felkerül mindkét előadás anyaga:
  • Kangyerka András előadása
  • Mikola Máté előadása

WE-NYÁK 2017

Az Európai Szakképzési Hét keretén belül 2017. november 21-én került megrendezésre a III. WE-NYÁK Nyomtatott Áramkörtervező Verseny a Wesselényi Szakgimnáziumban.

A versenyen 12 tanuló indult. A BMSZC több tagintézményéből is meghívtak érdeklődő tanulókat.
A megoldandó feladatot Rammer Zsolt, a Wesselényi műszaki tanára állította össze.
Az értékelést Fromel Károly (WMSZKI) és Harangozó Attila gyakorlatioktatás-vezetőkkel együtt végezték el, melynek alapján az alábbi végeredmény született:

HelyezésNévpontszám
1.Kohanecz Ádám (Bolyai)95 pont
2.Rózsa Henrik (WMSZKI)92 pont
3.Tóth Bence (Pataky)88,5 pont
4.Wéber József (WMSZKI)85 pont
5.Kasza Dávid (Bolyai)58 pont
6.Szrena Csongor WMSZKI)48 pont

A helyezettek értékes tárgyjutalomban részesültek.
Gratulálunk mindenkinek!

 

Mi a pálya? – 2017

 

Idén is részt vett iskolánk különítmánye az immáron harmadik alkalommal megrendezésre került Mi a pálya? műszaki pályaválasztó fesztiválon. A két napos, jó hangulatú eseményen sok reménybeli ifjú szakembert tudtunk eligazítani a pályaválasztás nehézségei között - talán ahhoz is kedvet kaptak, hogy a Patakyban folytassák jövő ősztől tanulmányaikat!