Versenyek

WENYÁK '16 - NYÁKtervező verseny:

Idén is részt vettünk az immár hagyományos WENYÁK nyáktervező versenyen a Wesselényi SZG-ban. A 2016.11.29.-én megrendezett jó hangulatú programon idán már bővebb mezőnnyel küzdött csapatunk, a BMSZC több tagintézménye is képviseltette magát.
A feladat a győri Pattanytyús versenyhez igazodóan önálló kapcsolási rajz szerkesztés és huzalozás tervezése volt.
Kétfős csapatunk a dobogó közelébe jutott:

  • 4. helyezett: Szabados Balázs - 14A osztály
  • 7. helyezett: Köles Kristóf - 14A osztály

 
 
 

OSZTV - Szakma Sztár 2016

Idén az eddigi évektől eltérően a címben jelzett két esemény egybeesett. Az Infokommunikációs hálózatépítő és üzemeltető (54 481 03) szakmán belül rögtön négy diákunk is az országos döntőbe jutott, amelyet a X. kerület Budapesti Nemzetközi Vásárközpontban rendeztek. A négy döntősünk Izsáki Tamás, Deli Dániel, Milák Dániel és Török András voltak - mindannyian a 14A osztály hamarosan szakképesítést szerző tanulói. A többnapos szerteágazó feladatokat tartalmazó verseny végén szép eredményt értünk el, Izsáki Tamás a 2., Milák Dániel a 3., Deli Dániel a 4., míg Török András az 5. helyet hozta el. Gratulálunk diákjainknak és felkészítő tanáraiknak: Jónás Katalinnak, Balczer Sándornak, Pesti Zoltánnak és a többi szakképző évfolyamon tanító kollégának. Versenyzőink különféle felmentéseket szereztek a közelgő OKJ vizsgára vonatkozóan, illetve jelképes tárgyjutalomban is részesülnek.

   

 
 
 

Konstrukciós verseny 2016:

mikrobi_kicsiDér Ádám és Tóth Bence alkotta kétfős csapatunk hosszú fejlesztés és rengeteg befektetett munka után a középmezőnyben végezve a 12. helyezést hozta el a XIX. Országos Elektronikai Konstrukciós Versenyről.

Mikrobi, a pályamű egy autonóm döntésekre képes gördülő robot. A rendszer "agya" a jól bevált Raspberry Pi panel, mely az alapszintű meghajtási feladatokat egy Arduino Mega segítségével látja el. A gép képes helyben megfordulni, vonalkód alapján parancsokat értelmezni, ütközést elkerülni ultrahangos szenzorral, illetve egy webes interface segítségével közvetlenül is fogad irányítási parancsokat. A vezérlő szoftver nagy része saját munka éppúgy, mint a meghajtó motorok mechanikus áttételezése és elektronikus meghajtása, valamint a teljes eszköz váza.

Az első 10-be történő bekerülés is reális opció volt - néhány pont különbséggel végeztek a rivális csapatok. Jövőre igyekszünk még előbb végezni!

Gratulálunk az elért helyezéshez mind diákjainknak, mind pedig a két felkészítő tanárnak: Pataki Balázsnak és Gudmon Zsoltnak.

 
 
 

NYÁKtervező verseny:

A 2015. november 17-én, a BMSZC Wesselényi SZKI-ban megtartott jó hangulatú versenyen a diákok bemutathatták mit tudnak az áramkörök tervezéséről. Korlátozott idő alatt, előre meghatározott kapcsolási rajzból és néhány paraméterből kiindulva kellett tetszőleges szoftverrel működőképes huzalozási tervet prezentálniuk. Az egyéni versenyre delegált 3 fős brigádunk a következő kiváló eredményt érte el:

  • 1. helyezett: Izsáki Tamás - 14A osztály
  • 3. helyezett: Deli Dániel - 14A osztály
  • 6. helyezett: Török András - 14A osztály
Gratulálunk minden résztvevőnek, a meghívást és a vendéglátást pedig köszönjük a Wesselényi SZKI-nak!