Szerző: Gyakorlati oktatás - vezető

Infokom OSZTV – A Pataky kibérelte a dobogót!

 
 

Izsáki Tamás tanulónk tavalyi ezüstérme után idén sikerült az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen a dobogó másik két helyét megszerezni. Az Infokommunikációs Hálózatépítő és Üzemeltető szakma 2017-es eredménye patakys szemszögből:

  • 1. helyezett: Háy Imre Péter (14A)
  • 3. helyezett: Bartha Dániel (14A)
  
Mindkét diákunk felkészítő tanára Gudmon Zsolt volt.
Gratulálunk minden résztvevőnek, diákjainknak további szakmai sikereket kívánunk!

Konstrukciós Verseny 2017

Az idei évben is nagy izgalommal készült fel a Pataky csapata a hagyományos konstrukciós versenyre. Mindig is nagy hangsúlyt fektetett az iskola a "bütykölni" szerető diákok tehetséggondozására, ezért eredménytől függetlenül szívesen veszünk részt hasonló megmérettetéseken. A mostani versenyre Mikola Máté 9.C és Sefcsik Gergely 11.B osztályos tanuló nevezett. Felkészítő tanáruk, Kangyerka András segítségével automatizált mérőrendszert készítetettek.
A berendezés lelke egy Raspberry Pi 3 egykártyás számítógép, amely a méréshatárváltás vezényléséhez egy Arduino Uno-t és a hozzá tartozó relékártyát használ. Az eszköz jelen fejlődési fázisában képes 4 bemeneti csatornán való feszültség mérés után fájlba történő adatgyüjtésre, továbbá a a mérési feladatokra vonatkozóan távoli utasításokat fogadni. A rendszert python nyelven írt saját fejlesztésű program működteti. Mind a hardver, mind pedig a szoftver eleve úgy készült, hogy évek alatt komoly mérőrendszerré lehessen tovább fejleszteni, amelyre lelkesen vállalkozott is a három fős legénység. Jelen megmérettetés alkalmával diákjaink a hetedik helyet hozták el, ezzel jó hírét vitték iskolánknak és szűken véve gyakorlati oktatásunknak is. Gratulálunk versenyzőinknek, jövőre is indulunk a versenyen!

A Pataky gyakorlati oktatása

Tisztelt Látogató!

Köszöntöm a Pataky tanműhelyének megújult honlapján!

harangozo

A 2015/16-os tanévben több aspektusában is változott iskolánk gyakorlati oktatása. Az idei nyáron megalakultak a Szakképző Centrumok, amelyek a törvényhozó szándékai szerint deklaráltan erősíteni fogják a leendő munkavállalók gyakorlatközpontú képzését. Ezen törekvés fő pillére a sokat említett duális képzés - a középfokú szakképző intézmények és az ipar kapcsolatának erősítése. Diákjaink egyre több tapasztalatot szerezhetnek első kézből akár leendő munkahelyükön, de éppolyan fontos a megfelelő (mérnök)pedagógiai munkára alapozott alapos tanműhelyi gyakorlati képzés.

Egy a piaci versenyben részt vevő cégnél nem feltétlen az alapvető készségek begyakorlása a fő irány, erre a feladatra továbbra is egy jól felszerelt és elhivatott tanárkollégákkal dolgozó tanműhely a legalkalmasabb. Az iparági kapcsolatok erősítésével e két közelítés megfelelően tudja kiegészíteni egymást annak érdekében, hogy az aktuális piaci igényeknek leginkább megfelelő munkaerő álljon rendelkezésre.

Honlapunkon az iskolai gyakorlati oktatással kapcsolatos információk, illetve tanulóink számára támogató tananyagok egyaránt megtalálhatóak lesznek.

Harangozó Attila gyakorlati oktatás - vezető

Arduino nap 2017

2017 április első napján (nem vicc) iskolánk oszlopos tagja, Kangyerka tanár úr kíséretében részt vettünk a nemzetközi Arduino nap hazai helyszínén, a Bláthy Szakgimnáziumban. A kiváló előadások között, amelyek többnyire  általánosságban foglalkoztak az Arduinoval és felhasználási területeivel, tanár úr a Patakyban lassan véget érő első tanévének eredményeit taglalta pergő előadásában.

 

 

Az Arduino napról bővebben az alábbi hivatkozásokon érhettek el információkat:

Köszönjük rendezőknek a meghívást!